A Nyíregyházi Egyetem oktatójaként néhány hete elkészítettem két olyan AI-alapú tanulássegítő oldalt, amelyek mikro- és makroökonómiát tanuló diákok számára hihetetlen mértékben felgyorsítják a gazdasági példák megoldását, azok megtanulását, ráadásul a pár hónapja még elképzelhetetlen vizuális szemléltetéssel. És ehhez ma már az sem kell, hogy bonyolult függvényeket tápláljon be a diák, paraméterezzen, programozzon, excelezzen. Elég egy szöveges példát bemásolni a chatablakomba.

Share

Becsapódott az AI-meteorit

Az AI olyan rendszereket teremt, amelyek képesek személyre szabottan magyarázni, kérdezni, visszakérdezni, hibát javítani, példákat generálni, és addig foglalkozni egy hallgatóval, amíg valóban meg nem érti az anyagot. Fél éve készítettem erre egy mikroökonómia AI-magántanárt, az ún. Mikroökonómia Patrónust. Ez is jól teljesített, a diákok visszajelzései pozitívak voltak, simán felkészültek vele a vizsgára, és állításuk szerint nagyon gyorsan és hatékonyan. Ami hiányzott, az a grafikus szemléltetés, de alig pár hónap elteltével ez is lehetővé vált az AI segítségével. A Mikroökonómia SzuperKalkulátor (miszuka.hu) már nem csak kiszámol és levezet, hanem instant grafikonokat is rajzol a diáknak.

Miközben néztem, ahogy működnek, felerősödött bennem egy érzés: a felsőoktatás előtt nem pusztán egy új technológiai hullám áll, hanem egy „jégkorszak”, ami mindent megváltoztat, ahogy annak idején a dinoszauruszok életét.

Mi értelme lesz hosszú oldalakon belül kiszűrni a lényeget, ha megkapom instant? Ha még azt is megmondja az AI, hogy mi ebből a lényeg?

Mi értelme lesz tábla előtt levezetni egy feladatot órán, ha egy gombnyomásra megcsinálja a diák telefonja? És nem úgy, mint az excel, ami csak kibökte a megoldást hosszas függvényprogramozás után... Hanem magyarázattal, levezetéssel, grafikonnal.

Buy me a Coffee

Felszínesség vagy hatékonyság?

A dilemma egyértelmű: a tanulás gyorsabb lesz, és bármikor elérhető az AI megfelelő használatával, de vajon ez a tudás mennyire lesz elmélyült? Szerencsére erre is van már kutatás.

A legtöbb egyetem ma is ugyanarra a modellre épül, mint évtizedekkel ezelőtt, ezért kezdjük Benjamin Bloom kísérletével, 1984-ből.

A „hagyományos” egyetemen egy professzor beszél, több tucatnyi hallgató hallgatja.
Mindenki ugyanabban az időpontban ugyanazt a tempót kapja. Ugyanazt a példát. Ugyanazt a magyarázatot.

Ez a modell nem azért létezett, mert pedagógiailag optimális volt, hanem azért, mert gazdaságilag ez volt az egyetlen skálázható megoldás.

Benjamin Bloom már 1984-ben kimutatta, hogy az egyéni tutorálásban részesülő hallgatók átlagosan két szórással jobb eredményt értek el, mint a hagyományos osztálytermi oktatásban résztvevők. Magyarul: az átlagos tutorált hallgató jobban teljesített, mint a hagyományos rendszer hallgatóinak 98%-a. A probléma nem pedagógiai volt, hanem közgazdasági: nem lehetett minden diáknak személyes oktatót biztosítani.

Egészen mostanáig.

Az AI megoldotta Bloom 40 éves problémáját

2025-ben a Nature Scientific Reports folyóiratban publikált randomizált kontrollkísérletben egy AI-tutorral tanuló egyetemi hallgatói csoportot hasonlítottak össze hagyományos aktív tanulási környezetben oktatott hallgatókkal.

Az eredmény sokkoló volt.

Egy korábbi Stanford-kutatás még ennél is erősebb eredményre jutott: a hallgatók több mint kétszer annyit tanultak ugyanannyi idő alatt AI-tutor segítségével, mint az aktív tanulási órákon részt vevő kontrollcsoport.

Álljunk meg egy pillanatra.

Ha egy technológia kétszeres tanulási hatékonyságot biztosít, akkor az nem oktatási segédeszköz. Ez egy új oktatási infrastruktúra.

Buy me a Coffee

A mikroökonómia logikája az egyetemek és az AI viszonylatában

Mikroökonómia oktatóként nehéz nem észrevenni az analógiát. Ha egy vállalat ugyanazt a terméket jobb minőségben és alacsonyabb határköltséggel tudja előállítani, akkor az iparág átrendeződik.

Az egyetemek terméke a tudás. Az AI pedig a tudásátadás határköltségét közel nullára csökkentette. Egy kiváló professzor naponta 200 hallgatóval tud foglalkozni. Egy AI-rendszer egyszerre kétmillióval.

Egy professzor este alszik. Az AI nem. Egy professzor nem beszél kínaiul, németül, portugálul és magyarul egyszerre. Az AI igen.

Mit fogok így tanítani az óráimon?

Amit az AI-tutorok megjelenése jelent, az a hagyományos egyetemi oktatás számára a jégkorszak. Órák ettől függetlenül egyelőre vannak.

De mit csináljak a hallgatóimmal 14x180 percben szemeszterenként mikroökonómia órán, ha az általam fejlesztett AI hatékonyabb tanulási lehetőséget nyújt a diákjaimnak?

Álljak a katedrán, mintha mi se történt volna, és ajánljam figyelmükbe a Mikroökonómia SzuperKalkulátort (link), mint segédeszközt? Na ezt, biztos nem. Van pár ötletem, ezt majd a következő cikkben kifejtem, és ígérem, szeptembertől arról is beszámolok, hogyan alakította át a tanítási gyakorlatomat az AI.

Subscribe now

Mi lesz az egyetemekkel?

Sokan félreérthetik, amit írok. A jégkorszak nem azt jelenti, hogy az egyetemek eltűnnek. Mások lesznek, ahogyan az emberek is mások, mint a dinoszauruszok. Azt gondolom, hogy az egyetemek funkciója, anatómiája változik majd meg. Erről is majd később, így is hosszú lett a cikk, és megint le fog szúrni az AI-Substack-Tutorom, hogy túl bő lére eresztettem ezt a cikket is... :)

Május 29-én Brüsszelben Magyar Péter és Ursula von der Leyen közösen jelentette be, hogy 16,4 milliárd euró, azaz mintegy 6000 milliárd forint – a magyar éves költségvetés 13 százaléka – felszabadításáról született politikai megállapodás. Néhány óra alatt megszólalt mindenki: aki örült, aki kételkedett, aki azt mondta, hogy ez nem annyi, mint amennyinek mondják, és aki azt mondta, hogy eladtuk a szuverenitásunkat.

Ebben a cikkben szeretném megmutatni, hogy miről szól valójában ez a vita, mi az, ami ebben nem pénzkérdés. Mert ha a közbeszéd csak a számokról, majd a politikai örömujjongásokról avagy nemzetünk kiárusításáról szól, akkor elveszítjük azt, ami igazán fontos dimenziója ennek az ügynek.

Subscribe now

A menetrend – mi és mikor érkezik, és miért nem érkezett eddig

A 16,4 milliárd euró két nagy forrásból áll össze. Az egyik az RRF, az Európai Unió Covid utáni helyreállítási alapja, amelyből Magyarországnak 10,4 milliárd euró járna – ebből 6,5 milliárd vissza nem térítendő támogatás, a többi hitel. A másik a kohéziós alap, amelyből újabb 4-6 milliárd eurónyi forrás válik elérhetővé.

A pénz megszerzésére rendelkezésre álló idő brutálisan szűk. A lehíváshoz szükséges „szupermérföldköveket” augusztus 31-ig kell teljesíteni. A kifizetési kérelmeket szeptember 30-ig kell benyújtani. Az Európai Bizottságnak december 31-ig kell kifizetnie. Ha valami késik, a pénz elveszik.

Az RRF-et az EU 27 tagállama számára hozták létre, és 2026 tavaszán már minden tagállam teljesítette a saját szupermérföldköveit – egyetlen kivétellel. Magyarország volt az egyetlen ország az Európai Unióban, amely egyetlen RRF-kifizetést sem kapott. A magyar kormány ugyanis soha nem nyújtotta be a kifizetési kérelmet.

Olvassuk el még egyszer ezt a mondatot: a magyar kormány soha nem nyújtotta be a kifizetési kérelmet.

Azokban az években, amikor a megélhetési válság tetőzött, amikor az infláció 25% felett járt, amikor az egészségügy elegendő számú orvos és nővér nélkül működött – a pénz ott volt, és senki nem nyúlt érte. A gazdaságunk évekig stagnált, az utóbbi években a gazdasági növekedés hiánya miatt folyamatosan leszakadtunk az EU-tól, és még inkább a Közép-európai szomszédainktól, a pénzek le nem hívása súlyos és nehéz döntés lehetett. Nyilván jól felfogott érdek vezérelte az Orbán-kormányt.

Mit mulasztott el az Orbán-kormány – és miért döntött így

A 27 szupermérföldkő feltételrendszerét maga a magyar kormány javasolta 2022-ben, amikor az EU elindította a jogállamisági eljárást. Nem Brüsszel írta elő őket egyoldalúan – Budapest ajánlotta fel teljesítésüket a pénzek fejében. Majd nem teljesítette őket. Végképp érthetetlen, a fideszes kommunikátorok nem is adtak erre a körülményre magyarázatot soha.

Az egyik vállalás az Integritás Hatóság létrehozása volt, ami el is kezdett működni – de elnöke nyilvánosan jelezte a kormány együttműködésének hiányát. A kekva-k közbeszerzési státuszát évekig nem rendezték. A vagyonnyilatkozati rendszer papíron létezett, valóságban formalitás volt. A tárgyalások 2024 januárjában végleg elakadtak, és utána csend lett.

Miért döntött így a Fidesz?

A vak is láthatta, hogy a közpénzek elköltésére hivatott közbeszerzési rendszerben rendre a NER kegyeltjei, leginkább 2-3 szupergazdag magyar család cégei nyertek, a pénzek a főnökhöz legközelebb állókhoz került. A szupermérföldkövek teljesítése viszont valódi korrupcióellenes intézményeket, átlátható közbeszerzést és független bíróságokat követelt volna. Ezek az intézmények nem csupán az EU-s pénzek ellenőrzésére alkalmasak – hanem a rendszer belső ügyeinek vizsgálatára is. Egy valódi Integritás Hatóság, a valódi vagyonnyilatkozatok: ezek nem Brüsszel igényei voltak csupán, hanem olyan eszközök, amelyek a hazai korrupciót is láthatóvá tették volna.

Az Európai Ügyészséghez csatlakozás, ami legtöbbször elhangzott a politikai kommunikációban, viszont nem ennyire egyértelmű ügy.

Share

A szuverenitás-érv – ami igaz ebben, és ami nem

Sokan mondják most, hogy a megállapodás ára a szuverenitásunk egy szelete. Megértem ezt az érvet, és nem söpröm le – mert van benne valóságos elem.

Az Európai Ügyészséghez csatlakozás valóban hatáskör-átruházás. Ha az Európai Ügyészség egy ügyet saját hatáskörébe von, a magyar hatóságok nem nyomozhatnak tovább ugyanabban az ügyben. A büntetőjogi szuverenitás részleges átengedése tényszerűen igaz. Azok, akik ezt aggályként hozzák fel, nem légből kapott érvet mondanak.

Az Európai Ügyészség 2021-ben indult, és ma 24 uniós tagállam tagja – köztük Lengyelország, Csehország, Románia, Ausztria. Ezek nem szuverenitásukat feladó, meghunyászkodó államok. Ezek az országok a saját polgáraiknak világos üzenetet küldtek: az EU pénzével való visszaélést üldözni fogják, bárki legyen is egy országban kormányon, bárkinek az akárkije legyen is a nemzeti nyomozóhatóságok vagy bíróságok élén.

Hogy ez helyes-e vagy sem, hogy a többi országnak ez miért felel meg, a Fidesznek pedig miért nem felelt meg, ezt mindenki döntse el maga. Az érv valós, a vélemény szabad, az értékelést pedig mindenki elvégezheti saját maga. Ha az én véleményemet kérdezi a kedves olvasó, én évek óta következetesen támogattam az Európai Ügyészséghez csatlakozást, mert személyes tapasztalatomból fakadóan nem hittem a magyar jogrendszer politikamentes működésében, és nem szeretnék érinthetetlenek és politikai okból üldözöttek hazájában élni. Az utóbbit sajnos megtapasztaltam Pajtók Gábor és rendszere miatt, hogy milyen érzés...

A szuverenitás-érvelésnek van viszont egy mélyen hamis rétege is, és ezt pontosan a kekva-rendszer mutatja meg.

Amikor az Orbán-kormány átadta az MCC-nek a Mol és Richter részvényeinek 10%-át, az Aranybikát, a Libri-Bookline cégcsoportot, az egyetemek campusait – Orbán Viktor mondott le a szuverenitásáról a mindenkori kormány nevében, és nem Brüsszel javára. Hanem egy élethosszig kinevezett, önmagukat kiegészítő, demokratikus számonkérhetőség alól kivont kurátori kör javára. A vagyonok fölött diszponáló kuratórium semmilyen választáson nem kérhető számon, és semmilyen kormány nem válthatja le – ez a szuverenitás valódi elvesztése. Ezt csendben csinálták, mert olyan szereplőknek adták át a közvagyont 3000 milliárdos nagyságrendben, amelyek politikailag elfogadhatóak voltak a rendszer számára, és egyben biztosították azt is, hogy a „tudományos főhatalom” sok évtizednyi baloldali monopólium helyett fideszes monopólium legyen a továbbiakban.

A tudományos főhatalomról, a rendszer logikájáról ebben a cikkben írtam:

A szuverenitás tehát ebben az esetben nem elvont alkotmányjogi fogalom. Azt kérdezi: ki felett nem tudunk többé demokratikus kontrollt gyakorolni? Az EPPO-tagság (Európai Ügyészség) esetén pontosan tudjuk: EU-s pénzek elköltése felett, meghatározott esetekben nem mi nyomozunk, hanem az Európai Ügyészség. A kekva-rendszer esetén viszont az állam, a mindenkori kormányok és végső soron a választók veszítették el a kontrollt a közvagyon és annak használata felett.

Share

Mit jelent, ha az egyetemek kekvákban működnek – és ez miért politikai kérdés

A kekvák kérdése nem oktatáspolitikai szakmai vita, az egyetemek ugyanis nem csupán képzési intézmények. Ők termelik a következő politikusokat, újságírókat, közgazdászokat, jogászokat, orvosokat – azokat, akik húsz év múlva formálják majd a közvéleményt, a bírói döntéseket és a gazdaságpolitikát.

A rendszerváltás all-in cikkemben megpróbáltam leírni azt, amit a magyar politika ciklikus logikájának látok. 1990 és 2010 között a baloldal tartotta a tudományos főhatalmat – az akadémiákat, az egyetemek szellemi műhelyeit, a kulturális intézményeket. A Fidesz 2010-ben éppen erre hivatkozott: a „passzát-szél mindvégig balról fújt”. Ez jogos kritika volt. Majd tizennégy évvel később ugyanezt csinálta a másik oldalon: elfoglalta a pozíciókat, lecserélte a vezető­ket, és végül, a kekvákkal, bebetonozta a saját embereit a tudományos szféra élére.

A kekva-szerkezet lényege az önbeporzás. A kuratórium első tagjait a kormány jelölte ki, élethosszig, a tagok azután maguk döntik el, ki kerüljön melléjük ha valaki lemond vagy meghal. Nincs demokratikus visszahívás, nincs választási ciklus, nincs számonkérés. A Nyíregyházi Egyetemért Alapítvány kurátoriumában – egy regionális felsőoktatási intézmény mögött, amelynek az ország perifériáján tanulnak diákok, sokszor szegény, hátrányos helyzetű fiatalok – egy KDNP-s pártalapítvány vezető ül elnökként, mellette pedig egy volt miniszterhelyettes. Élethosszig. Semmilyen döntésükért nem felelnek semmilyen fórum előtt. Azért a Nyíregyházi Egyetemet hoztam példaként, mert erről kevesen beszélnek (ellentétben a közismert MCC-vel), én magam viszont épp ott vagyok mesteroktató. A munkám során én egyébként semmilyen hátrányát nem tapasztaltam a kekva-működésnek, a kuratórium tagjai közül pedig több személyt ismerek, és jó véleménnyel is vagyok róluk. Nem személyes az ügy, sőt: arra is szeretnék rávilágítani, hogy nem feltétlenül jelenti a kekva-struktúra az oktatás szabadságának az elnyomását. Összességében viszont mégiscsak az a helyzet, hogy a tudomány szentélyeinek irányítását a korábbi kormányzatnak kedves személyekre bízták – szándékuk szerint örökre.

Az EU ezt pontosan látta, és ezért zárta ki a kekva-k alá szervezett egyetemeket az Erasmus-programból. Nem ideológiai okokból, hanem mert az összeférhetetlenség és az átláthatatlanság nem véletlenszerű hiba volt a rendszerben – hanem maga a rendszer.

Mit jelent, ha a kekva-rendszer megváltozik?

Az első és legkézzelfoghatóbb hatás: jövő szeptembertől az Erasmus visszatér. Tízezer fiatal – akik között ott vannak a nyíregyházi, a pécsi, a debreceni, a miskolci diákok – ismét pályázhatnak külföldi ösztöndíjakra. Ez nem szimbolikus lépés. Egy szemeszter Bécsben, Berlinben vagy Barcelonában megváltoztatja azt, hogyan látja valaki a saját szakmáját, az országát és a lehetőségeit.

De a tét ennél is több.

Ha az egyetemek nem kekvákban működnek, a kutatónak nem kell figyelni arra, hogy a kuratóriumi elnöknek tetsző-e a következő pályázat témája. A rektornak nem kell mérlegelni, hogy egy kritikus állásfoglalás mit jelent a kuratóriumi ülésen. A hallgatónak nem kell azon gondolkodni, hogy egy demonstráció szervezése vagy azon a részvétel milyen következményekkel járhat egy olyan intézményben, amelynek ura nem az akadémiai közösség, hanem egy politikailag kinevezett testület.

Az akadémiai szabadság – amelyet az EU-s alapdokumentumok és a Magyar Rektori Konferencia elvei is rögzítenek – nem absztrakt fogalom. Konkrét feltételek kellenek hozzá: szabad kutatás, szabad oktatás, szabad vita. Ezeknek strukturális előfeltétele, hogy a döntési pozíciókban nem azok ülnek, akiket politikai lojalitás helyezett oda.

Hangsúlyozom, hogy ez politikai kérdés: aki a tudományos szférát uralja, az nem csupán az oktatás tartalmát befolyásolja – hanem az ország hosszú távú gondolkodási kereteit. A Fidesz ezt megértette 2010 után, és véleményem szerint ezért szervezte kekvákba az egyetemeket. Ezt a dimenziót kell megértenie annak is, aki arra keresi a választ, miért mondott le Orbán Viktor 6000 milliárdról, és választotta inkább a gazdasági értelemben vett leszakadást az EU-tól és szomszédjainktól is.

Ezért írtam a rendszerváltásról szóló cikkemben a Gracchus-tanulságot is. Tiberius Gracchus igazságos reformer volt – és mégis ő teremtette meg azt a precedenst, amely végül Caesar uralmához vezetett. A jó szándékú rendszerváltás is teremthet olyan strukturális megoldásokat, amelyek a következő hatalommonopóliumnak ágyaznak meg. A kekva-rendszer kivezetésekor nem az a kérdés, ki ül majd a kuratóriumokban – hanem az, hogy létezhet-e egyáltalán olyan struktúra az oktatásban, amelyet egyetlen országgyűlési választás sem tud érinteni, és létezhet-e olyan felsőoktatási struktúra, amelyben a szabadság dominál a hatalom uralkodási vágya fölött.

Ha a kekva-rendszer kivezetésekor az új kormány ugyanazt a logikát követi, mint elődje, a „rendszerváltás” befejezetlen marad. Drukkolok, hogy ne így legyen...

Mit jelent a 6000 milliárd elköltése számunkra?

A sajtótájékoztatón Magyar Péter felsorolta a főbb irányokat. Kettő milliárd euró új vasúti és HÉV-szerelvényekre. Másfél milliárd az elektromos hálózatra és megújuló energia tárolókapacitásokra. 4,4 milliárd a kohéziós keretből közlekedésre, egészségügyre, szociálpolitikára és kkv-támogatásra. 2,2 milliárd oktatásra és kutatás-fejlesztésre. Bérlakásprogram piaci tőke bevonásával.

Fontos azonban megérteni azt is, amit az Index elemzése pontosan fogalmaz meg: a beérkező pénzek jelentős része nem új projekteket finanszíroz majd, hanem megelőlegezett kiadásokat térít meg. A költségvetés sok esetben már kifizetett beruházásokat finanszírozott – az EU-s forrás ezeket utólag kompenzálja. Ez nem kevésbé értékes: a visszatérülő milliárdok felszabadítják az állam mozgásterét, amelyből új beruházások, egészségügyi fejlesztések, pedagógusbér-emelések finanszírozhatók.

A teljes összeg hatása a gazdaságra ráadásul multiplikátor-effektussal bír. Egy euró közcélú beruházás nem egyetlen euró GDP-növekedést hoz – hanem másfelet, esetenként kettőt, ha a fejlesztés jól célzott és átlátható a végrehajtás. Minden korábbi EU-s forrásfelhasználás gyenge pontja éppen ez volt, hiszen pár család profitált csak belőle, és ebből külföldön keletkezett luxus yacht vagy hoteltulajdon. Hogy ezúttal hogyan lesz, az a jövő zenéje, de bizakodó vagyok és drukkolok.

Érdemes itt visszautalni arra, amit a fiatalokról szóló elemzésemben megpróbáltam megmutatni: a Z-generáció nem elsősorban a zsebét nézi. Az ultimátumjáték logikája szerint inkább lemond a 40 dollárjáról, mint hogy elfogadjon egy igazságtalan ajánlatot. Számukra nem a 6000 milliárd forint a kérdés, hanem elsősorban az „igazság”. Aki éveken át azt látta, hogy az állam a lojálisaké, a pénz az ismerősöké, a közbeszerzés a kegyelteké – az most láthat mást is. A szupermérföldkövek teljesítése valójában az igazságérzetünk rehabilitációja, és a hatása sem mérhető forintban.

A kipukkadó, avagy kipukkadt buborék

A 6000 milliárd minden bizonnyal nem azért nem jött, mert Brüsszel büntette a magyarokat az Ukrajna- vagy migrációs álláspontjukért. Orbán Viktor maga mondta ezt éveken át, és ez meggyőződésem szerint hazugság volt. A valódi ok a korrupció volt, a tudományos főhatalom 3000 milliárd értékű vagyontömege, és a hazai tudományos élet fölötti fideszes dominancia örök életre.

Jön-e valóban a 6000 milliárd?

Az első kérdés: képes-e az új kormány teljesíteni augusztusig mindazt, amit vállalt – nem látszatreformokkal, hanem valódi intézményi garanciákkal? Mert a Bizottságban nem bolondok ülnek: pontosan tudják, mi a látszat, és mi a valódi változás. Ezügyben szerintem igen a válasz, de várjuk meg legalább az idén decembert.

A második kérdés: képes-e az ország úgy elkölteni ezt a pénzt, hogy ne ismételje meg azt, amit az EU kifogásolt az előző tizenhat évben? Átlátható közbeszerzéssel, valódi versennyel, a végső kedvezményezettekig követhető elszámolással? Ez nemcsak Brüsszel számára fontos, hanem elsősorban számunkra: a pénzből valódi gazdasági növekedésnek, felzárkózásnak és jólétnek kellene keletkezni.

A harmadik kérdés: tanul-e az, aki most politikai főhatalmat kapott, abból, ahogy a másik elveszítette? Az intézmények tartósak. Épp ezért építette be a Fidesz a számára kedves vezetőket a kekvákba élethosszig. Vajon az új kormány is elköveti ezt a hibát? Drukkolok, hogy ne kövesse el, mert én továbbra is olyan hazában szeretnék élni, amelyben nincsenek sem érinthetetlenek, sem üldözöttek. Ahol a közvagyon fölött a köz dominál, és ahol a tudományos élet szabadságát sem balról, sem jobbról nem korlátozza senki.

A 6000 milliárd megszerzése számomra nem csupán gazdasági esemény, hanem az igazságérzet rehabilitációja – azok számára, akik úgy látták, hogy az állam pénzei korrupt csatornákon folytak el, az egyetemek pedig káderek irányítása alá kerültek, mindenáron.

A 6000 milliárd megszerzése egy újabb buborék kiszúrása – azok számára, akik éveken át hallották, hogy az EU bünteti a magyarokat az elvhű politikájukért, miközben a valódi ok vélhetően egész más volt.

A 6000 milliárd megszerzése egy teszt – annak, aki most megkapja a lehetőséget, hogy megmutassa: az ő főhatalma más természetű lesz, mint az előzőé volt.

Történelmi időszak ez Magyarország számára. Győz-e ezúttal az igazság, vagy a Gracchus-ciklus folytatódik, és csupán a szereplőket cseréljük? Ez a dilemma sok cikk tartalmát fogja még egészen biztosan meghatározni a következő hónapokban…

Subscribe now

2025. május 9-én megszűnt Gyurcsány Ferenc parlamenti mandátuma, és megválasztották a Római Pápát, majd idén, ezen a napon megszűnik Orbán Viktor mandátuma, és megválasztják miniszterelnöknek Magyar Pétert. Erős párhuzam, de május 9-e történelmi nap. A 2. világháború vége, Európa-nap, és megannyi jeles személyiség, köztük kortárs kedvenc zeném, Geszti Péter születésnapja. A nap, amikor megalakul az új magyar kormány, a rendszerváltás ígéretével és reményével. Egy éve, épp május 9-én mindez megakadályozható lett volna, ha az akkori kétharmados többség nem a hatalomhoz ragaszkodik, hanem a valaha képviselt polgári értékeihez. Helyezkedjünk egy pillanatra azok cipőjébe, akik szerint a mostani kormányváltással elvesznek a Fidesz-kormány vívmányai, és akik ma szomorúak. Spoiler: véleményem szerint a Fidesz-KDNP által felépített világ Orbán Viktor, és rendszerének totális hatalomvágya miatt omlik össze, és épp azért, mert eltávolodtak a korábbi értékeiktől – pont ahogy annak idején a baloldali világ.

1990-től napjainkig – rendszerek tündöklése és bukása

1990-2010: a jobboldal csak villámlátogató

A szocializmus bukásának idején az akkori baloldal minden fontos hatalmi pozíciót birtokolt. Övék volt a politikai főhatalom, övék volt az információs főhatalom (média), övék volt az akkori gazdasági hatalom (ami nem állami volt), övék volt a tudományos főhatalom (akadémia, egyetemek és iskolák vezetése) és övék volt a kulturális főhatalom is (színházak, popkultúra, stb.) Ez a status quo sokáig nem bomlott meg igazán. Ugyan a demokráciánk első húsz évében volt 8 év, amely alatt nem a kommunisták örökösei (legalább szellemi örökösei) birtokolták a politikai főhatalmat (Antall- és Boros-kormány majd az Orbán-kormány), működésük azonban korlátos volt. Az első átmeneti kormányt hagyjuk is, koncentráljunk az 1998-2002 közötti Orbán-kormányra. 5 párt koalíciós kényszere, lassú egyeztetések és belharcok a politikai hatalomgyakorlók oldalán. Voltak kísérletek a gazdasági-kulturális-tudományos-média pozíciók elfoglalására, de sem alkotmányozó többség, sem idő sem gyorsaság nem párosult az építkezéshez. Jómagam nosztalgiával és jó érzéssel gondolok rá vissza – én ekkor léptem be a Fidelitasba -, de hatásában nem volt kurzusépítő kormány. A polgárosodás útjának kezdete volt.

A hatalmi viszonyok alig változtak

A Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányok ideje alatt láttuk azt, hogy sok minden nem változott a rendszerváltás óta: a kétharmados törvények, a közigazgatási struktúra, a kulturális elit nagy része, a média nagy része, az egyetemek szellemi műhelyeinek nagy része baloldali volt, vagy balliberális. Átmeneti 20 év volt 1990 és 2010 között, amelyben a passzát-szél végig balról fújt. A középosztálynak, a polgári társadalomra vágyónak ezért nagy győzelem volt a „fülkeforradalom”, és az új Orbán-kormány a rendszerváltás befejezésének ígéretével. Kellett persze hozzá a rossz balliberális kormányzás, az Őszödi-beszéd, a szemkilövetés, és Gyurcsány ragaszkodása a hatalomhoz. Összeállt a kritikus tömeg, egy olyan országban, ahol addig minden jelentő pozíciót a baloldaliak birtokoltak.

2010-2026: a fülkeforradalom beteljesül és túlteljesül

A közelmúlt 16 évét a Fidesz által elképzelt új magyar élet építése határozta meg. Kezdődött a NER kihirdetésével, ami egy akkori új társadalmi szerződésként fogható fel. Átalakult minden állami rendszerünk. Elfogadták az új Alaptörvényt, kétharmados jogszabályok százait. A gazdasági újraelosztás kitermelte az új tőkésréteget – amelynek nem túl dicső tagjai az idő múlásával egyre gátlástalanabbá váltak. Lecserélték a színházvezetőket, elfoglalták a média elsöprő többségét, az agrárkamarákat, a sportszövetségeket és végül a kekvákkal az egyetemeket is. A Fidesz 16 évének végére kiteljesedett, és mindent elfoglalt a NER.

Tiberius és Gaius Gracchus az ie. 2. században a római plebs érdekében léptek fel a szenátusi oligarchia ellen – jogosan, valódi reformigénnyel. Mégis ők kezdték el azt a folyamatot, amelynek végén Caesar, majd Augustus felszámolta a köztársaságot. A jó szándékú rendszerváltás is teremthet olyan precedenst (kétharmados alkotmányozás, struktúrák átalakítása), amely megágyaz a későbbi totális hatalomnak. Igaz ez a Fideszre, (és tanulság a Tiszának).

A Bukás és okai

Meggyőződésem szerint a társadalmi elégedetlenséghez rengeteg tényező hozzájárult. 2020-tól rendeleti kormányzás van érvényben a Covid, majd a háborús veszélyhelyzet miatt. Megszűntek a viták, a belső kritikát pedig meg is torolta a NER (lásd személyes esetemet). A média propagandává silányult, az óriásplakátok vizuális környezetszennyezéssé, A gazdasági élet NER-es szereplői pedig cégeket einstandoltak és lehetetlenítettek el. A kultúrában és médiában az kapott lehetőséget, aki fideszes volt, és felült a tribünre, tisztelet a ritka kivételeknek. Az egyetemek gazdasági és néhol teljes vezetését a lojálisak adták. Az iskolák vezetőit a miniszter nevezte ki, a politikusok informális javaslatára, parancsára.

Ne feledjük Széchenyi esetét: a Hitelben megálmodta a polgári Magyarországot – majd döbbenten nézte, ahogy az általa felébresztett erők egy egészen más forradalomba torkollnak. Az építő és az építmény útjai szétválnak. Ez törvényszerűség, és nem tragédia. Persze attól még fáj.

A Fidesz és a NER túlterjedését hosszan sorolhatnánk, de a lényeg ugyanaz: a lojalitás felülírta a teljesítményt, a rendszer pedig elnyomta a kritikusokat kívül és belül egyaránt. A rendszer elvesztette fékeit és ellensúlyait.

A Polgári Magyarország megteremtésének igényét végül felülírta a permanens Gyurcsány-ellenes küzdelem, és a háttérben mindvégig ott volt az aduászként szolgáló érv: inkább ez, minthogy visszajöjjön Gyurcsány és csapata.

Az elszalasztott kegyelmi pillanat

Tavaly május 9-én Gyurcsány Ferenc mandátuma megszűnt. A szocializmus örökösei (MSZP-DK-stb) 0 közeli támogatottsággal bírtak. Ez volt az a pillanat, amikor a rendszerváltást befejezetté nyilváníthatta volna a Fidesz, és köthetett volna egy új „társadalmi szerződést”. Volt pillanat, amikor arcvesztés nélkül lehetett volna egy demokratikusabb kormányzást csinálni, amikor vissza lehetett volna térni ahhoz a normális állapothoz, amikor a törvényeket a Parlamentben alkotják, és nem rendeleti úton kormányoz a vezetés. A választási rendszert is lehetett volna arányosabbá tenni. Le lehetett volna ülni egy Orbán-Magyar vitára. Az ellenfél ugyanis nem a „szemkilövető”, nem az „adóemelő”, nem a „kommunizmus örököse” volt már, hanem az Európai Néppárt tagja, egy volt fideszes, egy nemzeti érzelmű politikus. Meggyőződésem szerint, ha ezt megtették volna, a mostani választáson lehet, hogy alulmaradnak, de ma nem lenne a Tiszának kétharmada, és nem beszélnénk rendszerváltásról. Hogy miért nem léptek? Mert a hatalom gyűrűjének varázsa győzött az egyén erkölcse felett. A polgári társadalom megteremtésének igényét felülírta a kétharmados hatalom megtartásának igénye. A gazdasági növekedés, a valódi verseny igényét pedig felülírta a „közbe-szerzés” igénye.

Mi lenne, ha?

Ha nem lenne kétharmad, a politikai főhatalmon túl sok minden nem változhatna meg. Maradna a Fidesz által egyoldalúan elfogadott Alaptörvény. Maradhatnának a kétharmados törvények, maradhatott volna a gazdasági, kulturális, tudományos elit a pozíciójában, és a 2010-ben elkezdődött korszaknak nem lett volna vége. Pusztán kormányváltás történhetett volna, rendszerváltás nem. Ehhez az kellett volna, hogy a Fidesz fontosabbnak tartsa a maga által létrehozott társadalmi kereteket, mint a kétharmados kormányzás (aránytalan választási rendszer) fenntartását.

Mit hoz idén május 9-e és a „rendszerváltás”?

Hogy a rendszerváltás jó avagy sem, azt az idő és a Tisza kormányzásának eredménye fogja eldönteni, de a magam részéről szeretném, hogy jól sikerüljön. Ha visszaépítik a fékeket és ellensúlyokat, ha lesz tere a kritikának és vitának, ha a teljesítmény újra felülírja a lojalitást, örülni fogok. Nem kicsit, nagyon. Ha efölött lesz például népszavazásra bocsátott új Alkotmány, ha lesz közvetlenül választott köztársasági elnök, ha a miniszterelnöki tisztség betöltésének maximumát 2 ciklusban határozzák meg, és alkotnak egy arányosabb választási rendszert, még inkább örülni fogok. Megjegyzem: én a polgármesteri ciklusok számát is maximálnám kettőben. Van jó példa hosszú ideig jól működő polgármesterre, de több esetet tudnék sorolni, amikor a 2 ciklus után jobb lenne a kötelező váltás. A Tisza egy reménykeltő, rendszerváltást ígérő kormányzást hirdetett. Kívánom, hogy sikerüljön, mert ez minden magyar érdeke lenne, pártállástól függetlenül.

Születésnapomra

A barátaim a fenti gondolatokat egy éve hallják tőlem. Nem ma döbbentem rá, hogy pápaválasztás, és Gyurcsány-búcsúztató volt tavaly május 9-én, ez a nap ugyanis az én születésnapom is, és emiatt ragadt meg bennem ez a pár esemény. Idén születésnapomra a reményt kaptam ajándékba, a rendszerváltás ígéretét egy új kormánnyal. Remélem, pár év múlva az lesz a szülinapi ajándékom, hogy egy demokratikusabb, a másként gondolkodókat nem megbélyegző és eltipró, a gazdaságban versenyképességre építő, általunk megszavazott Alkotmánnyal és Köztársasági Elnökkel rendelkező országban fogunk élni. Olyan országban, amelynek a megteremtését az a közösség ígérte, amelyhez 14 évesen csatlakoztam, amelyet 6 éve kritizálok, és amelyet 4 éve elhagytam. Kár, hogy ők ezt elpuskázták...

A Tisza-győzelem mértékét annak köszönhetjük, hogy a fiatalok soha nem látott számban mentek el szavazni, és húzták az x-et Magyar Péterre és pártjára. A 21 Kutatóközpont exit-poll mérése szerint (amely minden más ellenőrizhető eredménnyel korrelált, tehát minden bizonnyal e tekintetben is megbízható) a 40 év alattiak 8, a 30 év alattiak csupán 6%-a szavazott a Fideszre. A Fidesz tehát elveszítette a fiatalokat és a középkorúak nagy részét is. Jelen cikkben arra igyekszem néhány választ adni, miért fordult el az Y és Z-generáció a Fidesztől, és miért állítom, hogy a Fidesz képtelen lesz őket visszaszerezni a jövőben.

Kik fordultak el?

A fiatalok elfordulása nem csak az új szavazókra vonatkozik. A húszéves érettségi találkozómon én azt tapasztaltam, hogy a saját kortársaim, akik régen a Fideszre szavaztak, mára tiszások lettek. 2004-ben a 33 fős osztályunkból 12 fideszesre emlékszem, az érettségi találkozón viszont már csak 2-en mondták, hogy a Fideszt támogatják. 12-ből 10 fő mára tiszás lett. És ez nem mai mérés, hanem tavaly nyári. Az elfordulás tehát egyértelmű, ahogy az is, hogy az új szavazók, a mai 18+ korosztály szinte teljes mértékben a Tiszát támogatta. Meglátásom szerint ez nem véletlen, és nem is divatkérdés, sőt: nem is amiatt van, amit az idősebb ismerőseim szeretnek gondolni, miszerint a „tejbetök, lusta, interneten lógó generációk nem tudják, mi a valódi élet”. Az idősebb fideszes ismerőseim szerint a fiatalok is belátják majd, hogy tévedtek, és minden visszatér a régi normál kerékvágásba, ahol szerintük az egyetlen értelmes választás Orbán Viktor. Véleményem szerint ez nincs így. Nézzük, mik vezettek a fiatalok elsöprő részvételéhez a választásokon, az elsöprő Tisza-támogatáshoz, és miért állítom, hogy innen a Fidesznek már nincs visszaút.

Fiatalok – egy generáció, amelyet nem lehet buborékba zárni

A fiatalok több forrásból tájékozódnak, ezért nehezebb őket dezinformációs vagy monoton információs közegbe zárni. Ez az állítás közkeletű: a fiatalok mindent is fogyasztanak, fent vannak facen, instán, tiktokon, youtubeon reelseket is néznek, ezért a média leuralásával nem lehet előlük eltakarni az ellentétes oldalról érkező tényeket és véleményeket. Sok idősebb fideszes ismerősöm van, akik a HírTV-M1-MagyarNemzet-index-Facebook-óriásplakátok forrásokra támaszkodtak csak és kizárólag. Ők buborékba zárhatók, hiszen a Facebook algoritmusa eleve az egyetlen kontrollálhatatlan tényező, amely ráadásul segít a befogadó számára kedves információk túlhangsúlyozásával a hírfolyamban. A fiatalok viszont nem ilyenek. Ők egyszerre látják az óriásplakátokat, Lázár János megszólalásait, Pottyondi Edinát, Magyar Pétert és minden mást. A fiatalokért tehát verseny van, amit a Fidesz nem tudott megúszni, kikerülni vagy pénzzel megvenni.

A fiatalok általános viszonya a politikához

Meggyőződésem szerint a fiatalok máshogy tekintenek a politikára, mint az idősebb nemzedék. Egy 2025-ös tanulmányban (SHS Web of Conferences) a kutatók paradox viselkedést mutatónak írják le a Z generációt: egyrészről apatikusnak, politikailag cinikusnak és az intézményekben (pártok, parlamentek) bizalmatlannak tűnnek, másrészről azonban mélyen tudatos generációról van szó, amely nem hagyományos eszközökkel – aktivizmussal, online mozgalmakkal – vesz részt a társadalmi-politikai életben. Ezért nehezen érthetőek sokak számára. Az aktivizmus és online mozgalmi élet lényegét alább még taglalom a Tisza Világnál, most csak azt hangsúlyoznám ki, hogy alapvetően bizalmatlanok a struktúrák iránt, és ez fakad abból is, hogy ők nem hisznek a paternalizmusban, a gondoskodó államképben, amit a Fidesz évtizedeken át épített, és amire jól rezonálnak a szocializmust megélt generációk.

Paternalizmus és a fiatalok

Pop-Eleches és Tucker, a World Values Survey adatain végzett elemzése – amely 84 ország, 285 165 fős mintáján alapul, 1989 és 2009 között, vagyis igencsak alapos – kimutatja, hogy a posztkommunista országokban élő állampolgárok sokkal nagyobb mértékben gondolják, hogy az állam felelőssége az egyéni szociális jólét biztosítása. Berkeley

Egy 2025-ben a Tandfonline-on megjelent tanulmány (Generational dynamics of political trust and satisfaction in Czechia, Taylor & Francis Online) kimutatta, hogy a Visegrádi országokban a 30 év alattiak mindössze 11%-a bízik teljes mértékben a kormányban.

Az OECD 2024-es jelentése szerint a fiatalok egyre inkább elidegenednek a mainstream politikától. Miközben a 20–39 évesek az OECD-tagállamok szavazókorú lakosságának 34%-át teszik ki, 2022-ben a parlamentek tagjainak mindössze 23%-a volt 40 év alatti – ez 11 százalékpontos reprezentációs hiányt jelent. Ugyanakkor a fiatalabb korosztályok magasabb elvárásokat támasztanak a demokráciákkal szemben, de ezidáig Magyarországon nem volt jellemző, hogy részt is vettek volna a választásokon. Hogy miért most mentek el, arról alább még írni fogok. Jegyezzünk meg annyit, hogy a fiatalok nem bíznak az államban és a kormányban, nem bíznak a pártokban, és idegennek érzik a mainstream politikát.

Fiatalok és a zsebük

A Z generáció fogyasztási mintái a fenntarthatóság, a csökkent materializmus és a gyengébb márkalojalitás felé tolódtak el az idősebb generációkhoz képest, arről egyébként magam is tartok előadásokat egyetemi oktatóként, többek között ez a hajtóereje az egyre erősödő vállalati felelősségvállalásnak. (Egy ide vonatkozó cikk: https://www.emerald.com/ejmbe/article/doi/10.1108/EJMBE-07-2025-0248/1326140/Generational-cohort-differences-in-psychological)

Magam is szoktam órán ultimátumjátékot játszani, aminek a tanulsága az én óráimon is az, hogy a fiataloknak fontosabb az igazság, mint a saját zsebük (bővebben: nationalibraryofmedicine). A fiatalok ugyanis elutasítják az igazságtalan ajánlatokat akkor is, ha a saját zsebük bánja.

Az ultimátumjáték lényege, hogy A és B szereplő kaphatnak 100 USD-t, ha sikerül megegyezniük az elosztásban. A joga, hogy ajánlatot tegyen B-nek, mi legyen az elosztás. Bármit mondhat, ki kapjon 100-at és ki 0-t kettejük közül, vagy 80-20-at, vagy 50-50-et. B pedig eldönti, hogy elfogadja-e az elosztást, és ezzel mindketten megkapják azt, avagy egyikük sem kap egy centet sem. Az utilitarista nézet szerint B-nek akkor is érdemes igent mondania, ha A 99-1-es elosztást javasol a maga javára, hiszen B ebben az esetben a felajánlott 1 USD és a 0 között dönthet. Az ő egyéni hasznossága pedig az, hogy elfogadja azn1-et. Az igazságérzet viszont ezt nem engedi számunkra, hiszen ha elfogadjuk az 1-et, azzal azt is, elfogadjuk, hogy az etikátlan ajánlattevő viszont 99 USD-t kapjon. Az óráimon 60-40 még nem szokott átmenni, az 55-45 pedig esetenként. Ebből is látszik, hogy a fiatalok az igazságot keresik akkor is, ha ezért anyagi áldozatot kell hozniuk.

Egy 2023-as kísérletben (Heliyon/PMC PubMed Central) az idősebb felnőttek önorientáltabb döntéseket hoztak: gyakrabban gondoltak a saját zsebükre, és kevésbé az egyenlőségre. A fiatalabbak ezzel szemben akkor is az igazságos elosztásra törekedtek, amikor az számukra anyagi veszteséget jelentett. Az idősebbek a játék gazdasági-versengő dimenzióját helyezték előtérbe, míg a fiatalok a szociális dimenzióra – az igazságos elosztásra – összpontosítottak.

Ezen a ponton érthető meg, miért volt Lázár János mondata, mely szerint velünk az is jobban jár, aki nem ránk szavaz kontraproduktív a fiatalok körében. Nem az a kérdés, hogyan járunk jobban, hanem az, hogy hol van az igazság. És amikor egy buta gázszerelő az ország leggazdagabb embere lehet nyilván nem véletlenül, amikor a családi-baráti körbe tartozók százmilliárdosok lehettek, amikor Hatvanpuszta szomszédos telkén zebrákat videóznak drónnal, akkor kinyílik a bicska a zsebünkben.

A szüleinket a katonaság nevelte engedelmességre és az igazságtalanságok elfogadására, mi viszont nem kaptunk ebből a káros viselkedési mintából. Nekünk nem érv az, hogy „máshol is van ilyen”.

A mi válaszunk az, hogy ilyen ne legyen. Én magam az igazságérzetem miatt voltam meggyőződéses Fidesz-szavazó 2018-ig (hogy igazam volt vagy sem, azt most ne firtassuk), az igazságérzetem miatt álltam egyedüliként szemben az egri polgármester általam vélt képmutatásával, és az igazságérzetem miatt mondtam nemet a Fidesz pártközpontnak 2021-ben, amikor önkormányzati képviselőként etikátlan kéréseket kaptam onnan.

Pontosan tudom, az én generációm ilyen – nekünk egyszerűen fontosabb az igazság, mint az idősebbeknek, és áldozatot is hozunk érte.

A fiataloknak azt mondani, hogy „nézzetek a zsebetekbe”, vagy hogy akkor is jól jártok velünk, ha nem ránk szavaztok, azt jelenti: lemondunk arról, hogy meggyőzzünk titeket, és az igazságérzeteteket. Inkább felül akarjuk írni az igazságérzeteteket egy magasabb szintű érvvel: a zsebetekkel vagy a háború veszélyével. Ez utóbbi viszont más okból, de még inkább kontraproduktív volt. Nézzük a háború kérdését és a fiatalokat.

Kampányok: Félelem a háborútól vagy remény a jobbra?

Egy érdekes kutatást olvastam arról, hogy a félelem hogyan képes befolyásolni a fiatalok közlekedési morálját (nationallibraryofmedicine). A fiatalokat végigvitték a kórházban, hogy lássák a közlekedési balesetek következményeit, és vizsgálták a viselkedésváltozást rövid- és hosszútávon. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a félelemalapú üzenetek csak akkor vezetnek kívánt viselkedésváltozáshoz, ha az alany úgy érzi, hogy képes tenni valamit a fenyegetés ellen. Enélkül a félelem önmagában nem elegendő a viselkedés megváltoztatásához, vagyis remény, illetve az olyan remény nélkül, amelyet magam vagyok képes valóra váltani, a félelem nem okoz viselkedésváltozást. Ha azt szeretném, hogy a fiatal rám szavazzon, nem mondhatom neki azt, hogy ha nem teszi, akkor jön a háború. Akkor fog rám szavazni, ha a szavazata leadásával a saját életének hősévé teszem, ha azt érzi, hogy ő maga képes megvédeni magát a háborútól. Ez nyilvánvalóan értelmetlen, ezért sem működött a háborúval riogatás a fiataloknál. Erre rakódott a védelmező állammal szembeni apátia és bizalmatlanság. Az idősebbeknél, ahol az állammal, pártokkal szembeni bizalmatlanság eleve kisebb, ahol a paternalista (gondoskodó) államkép él, ott elég azt mondani, hogy „megvédelek a háborútól”. A fiataloknál ez kevés: eleve nem hisznek a gondoskodó államban, és nem hajlandóak tenni félelemből semmit, ha emellé nem párosul remény, amelyet ők maguk, saját erőfeszítéseikből válthatnak valóra.

A félelem a fiatalokat paralizálja, nem motiválja

Egy UCLA-kutatás (UCLA) 1644, 10–24 éves fiatalt vizsgált, és megállapította, hogy a Z-generáció legfőbb célja a biztonság érzésének elérése – ezt követi a kedvesség és az önelfogadás. Az olyan célok, mint a remény és az egység, csak akkor helyeződnek a fiataloknál előtérbe, ha a fiatalok biztonságban és stabilnak érzik magukat. Ez azt jelenti, hogy a félelem alapú kommunikáció éppen a motiválhatóság alapfeltételét – a biztonságérzetet – rontja le. Vagyis ha a félelmet erősítjük, a fiatalok nem mennek el szavazni, főleg ha nem érzik, hogy ők maguk a szavazás aktusa által érik el a biztonságot, önmaguk erejéből. Erre rakódik még számtalan kutatás, amely a fiatalok esetében kimutatja, hogy a reménykeltő, pozitív üzenetek erősebbek a félelemkeltőknél.

Egy Covid-ról készült másik kutatás például azt mutatta ki (https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC9190448/) , hogy az üzenetek pozitív keretezése mobilizáló hatással bír, míg a negatív keretezés bénítóval. Ez egyébként első látásra ellentétben áll az általam is tanított Nobel-díjas Daniel Kahneman kutatásával, ami a viselkedési közgazdaságtan azon tézisét fogalmazza meg, miszerint a veszteségkerülés (veszteségre utaló üzenet) erősebb a nyereségvágynál (lehetséges nyereségre utaló üzenet), de ha jobban belegondolunk, nincs ellentmondás. Az üzenet érzékelése, az alternatívák közötti döntés ugyanis nem a cselekvés és nem cselekvés közötti döntés, vagyis elképzelhető, hogy jobban félünk a veszteségtől, mint amennyire vágyunk a nyereségre, de ezzel egyidőben akkor vagyunk hajlandóak cselekvésre és áldozathozatalra, ha azáltal nyerhetünk is valamit. Magyarul nem szavazunk félelemből, csak ha remélünk is valamit.

Ebből számomra az következik, hogy a Fidesz félelemkampánya egyszerűen azért valósulhatott meg jelen formájában, mert az alkotói a Finkelstein-i világban ragadtak (A Fidesz azóta elhunyt kampánytanácsadója), és nem figyelték a generációk eltérő viselkedésmintáira vonatkozó legújabb kutatásokat. Ami a Nyíregyházi Egyetemen ma tananyag, azt 6-8 éve még nem tudhatta a Fidesz kampányguruja, a mostani kampányuk pedig azokból a tanokból építkezett...

A tonhal először, a lazac később, a remény hal meg utoljára

Bocsánat, kedves olvasó, a szóvicceket továbbra is szeretem.

A Tisza kampánya a fentiekkel ellentétben nagyon erősen épített két dologra: az igazság kimondására és a reménykeltésre. Magyar Péter fáradhatatlanul sorolta a hazánkban igazságtalan dolgokat a kórházi várólistáktól a Lölő-yachton át Hatvanpusztáig. Szabó Bence, Gundalf és Pálinkás százados ügyei az igazságérzetünkre hatottak, miközben megjelent a remény és a részvétel lehetősége: remény egy tégláról téglára visszavett országra, az elszámoltatásra, a vagyonvisszaszerzésre, a növekvő gazdaságra, az Unióhoz történő felzárkózásra, miközben a félelem húrja a Tisza részéről egyszer sem pendült meg. Hallott valaki olyan mondatot Magyar Pétertől, hogy mi lesz, ha a Fidesz nyer? Mi lesz, ha maradnak? Senki. A félelem, a negatív jövőkép semmilyen szinten nem jelent meg a Tisza részéről.

Nem mellesleg számomra ez tette szimpatikussá a Tisza kampányát - a generációmhoz hasonlóan én is utálok félni, ehelyett szeretek részese lenni a cselekvésnek, és elérni valamit önerőből.

A Tisza a részvétel lehetőségét is kínálta, és itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, ahol megérthető: miért mentek el a fiatalok ahelyett, hogy ismét otthon maradtak volna.

Tisza Világ – az új mozgósítás

A korábbi ellenzéki erők erősen építettek a félelemre, arra, hogy mi lesz, ha Orbán Viktor marad. El is buktak, de ezt a kátyút a Tisza kikerülte. Korábban a fiatalok nem érezték, hogy beverhetnek egy szöget a koporsóba, visszavehetnek egy téglát az ellopott falból, és egy x-szel részesei lehetnek a változásnak, most viszont igen. Ebben nyújtott újat a kommunikáció mellett a Tisza az applikációjával, mint hazai politikai innovációval. A Tisza Világ applikáció bevonta a szimpatizánsokat a változtatásba. Lehetett szavazni, pontokat gyűjteni, kvízkérdésekben versenyezni, kampánymunkát regelni. A fiatalok részesei lettek a folyamatnak. Magyar Péter ezen túl az összes posztjához kommentet fűzött: oszd meg, hogy a Karmelitába vagy máshova is lejusson, lájkold, kommenteld, stb. A lényeg: légy részese.

Ahogy a cikk elején írtam: a Z generáció egyrészről apatikus, politikai ügyekben cinikus és az intézményekben (pártok, parlamentek) bizalmatlan, másrészről azonban mélyen tudatos generáció, amely nem hagyományos eszközökkel – aktivizmussal, online mozgalmakkal – vesz részt a társadalmi-politikai életben. (Erről itt egy cikk is:
https://www.shs-conferences.org/articles/shsconf/pdf/2025/12/shsconf_iclsse2025_02008.pdf)

A Kubatov-listák ez utóbbi megállapítást hagyták figyelmen kívül. A személyes mozgósítás egy félelemre épülő kampánnyal működött 2022-ben a szintén negatív üzenetekkel operáló ellenzékkel szemben, de nem működött egy reményre és részvételiségre építő Tiszával szemben, 2026-ban. A régi világon úrrá lett az új világ, és ezért állítom ma: kizárt, hogy a Fidesz a régi arcokkal, a régi branddel, a régi politikával és a régi eszközökkel visszatérjen.

Nekrológ: visszatérhetnek-e a fiatalok a Fideszhez?

Halottról jót vagy semmit, de NEM, nem térhetnek vissza. Az őszinte szembenézés hiánya, Orbán Viktor és az idős megmondóemberek maradása kizárja azt a lehetőséget, hogy a fiatalok bármilyen nehéz helyzetben mégis a Fideszt válasszák.

• Az első lépés a fiatalokhoz: képviseld az igazságot.

• A második: adj nekik reményt.

• A harmadik: hagyd, hogy ők nyerjék meg a meccset, add meg a részvétel és győzelem lehetőségét nekik. Te csak a következmény lehetsz, nem a „champion”.

A Tisza lehet, hogy hibázni fog, lehet, hogy nem lesz jó a gazdasági helyzet (bár szerintem jó lesz, és semmi jel nem utal arra, hogy nagy hibákat várhatnánk), de amíg a Fidesz és Orbán Viktor a kihívó, addig a fiatalok aligha szavaznak majd másra, mint a Tiszára. A félelemre épülő kampány nem működik. A régi mozgósítás, a „Kubatov-lista” nem működik. Orbán Viktor nem működik. Ahhoz, hogy egyszer majd ne a Tisza vezesse az országot, olyan politikai alternatíva kellene, amelyik a fenti tanulságokat beépíti az identitásába, működésébe, a Fidesz pedig biztosan nem ilyen szervezet, ezt látjuk az új frakciójuk összetételében is, amiről írok majd egy következő cikket, de ne szaladjunk ennyire előre...

A fidesz buboréka és a valóság

A Fidesz az utóbbi években azt kommunikálta támogatóinak, hogy Európa gyenge és hanyatló, az európai politikai elit háborúpárti, és hogy az európai mainstreamhez való tartozás hazánk önfeladását, a háborút és a sorkatonaságot, valamint a migránsok által elkövetett erőszakot jelentené.

Miért téves ez a világkép?

Gazdaság, mint bicepsz

Az Európai Unió GDP-je 2024-ben, a Világbank adatai szerint, megközelíti a 20.000 milliárd dollárt, ami az Unió gazdasági erejét jelzi a hozzáadott érték szempontjából. A EU az Egyesült Államok után a világ második legnagyobb gazdasága. Kína csupán a harmadik helyen áll. Oroszország a kilencedik helyen áll, Franciaország és Olaszország mögött.

A növekedést illetően, az Unió GDP-je jelenleg 1,5%-kal bővül, csupán 0,6%-kal elmaradva az Egyesült Államok 2,1%-os növekedésétől. Magyarország gazdasága stagnál, 0,1% vagy esetleg 0,3% növekedést mutatott, attól függően, hogy mely forrást és adatsort vizsgáltuk. Megjegyzem, ez a kép a mai nappal javult, de az elemzés szempontjából ez nem releváns, hiszen a választásokat megelőző világképről szól ez a bekezdés. A magyarok tapasztalata évek óta a stagnálás, amelynek okaként - tévesen - nem a magyar gazdaságpolitika évek óta felhalmozott hibáit, hanem a külső környezetet jelölte meg a Fidesz a saját szavazói számára az információs buborékban. A külső környezet azonos a csehek, lengyelek, szlovákok és románok számára is. Ők mind növekedést mutatnak (1-3%), stagnálás nem tapasztalható náluk. A Fidesz által az EU-ról, mint gazdasági közösségről sugallt kép tehát téves. Főleg, ha abban a kontextusban fogalmazzák meg, hogy képtelenek lennénk Oroszországot szankciókkal térdre kényszeríteni, miközben Oroszország GDP-je az Unió 10%-át alig haladja meg, növekedése pedig (a szankciók hatására is) a háború előtti 6%-ról 1%-ra csökkent, míg hadi kiadásai a GDP 7%-át teszik ki.

Az EU-val kapcsolatos hamis kép ellenére, a hazai stagnálás és megélhetési problémák következtében sokan hittek és hisznek az Unió alacsonyabb rendűségében és hanyatlásában. Azonban ez a fideszes illúzió idővel szertefoszlik, mivel a valóság ellentmond ennek.

Belesodornak minket a háborúba?

Aligha. A Fidesz kommunikációs apparátusa a választásokat követően leállította a háborús félelemkeltést, talán nem is véletlenül. Ha a buborékon kívülre tekintünk, világosan látható, hogy sem szomszédaink, sem a NATO, sem az EU nem folytat háborút Oroszországgal szemben. Mindeddig csupán annyi történt, hogy Európa, a jól felfogott érdekek mentén, anyagi és eszközbeli támogatást nyújt Ukrajnának a védekezéshez, míg Oroszországot szankciókkal sújtja. Ebben a négy éve tartó folyamatban nem tapasztalható sem törés, sem jelentős eszkaláció; távol állunk attól, hogy katonáink megkezdjék az oroszok által megszállt területek visszafoglalását.

Természetesen lehet, hogy tévedek, de ha nem, akkor fél év, egy év vagy évek elteltével kijelenthetjük: mégsem sodródtunk háborúba, tehát a Fidesz félelemkeltése megalapozatlan volt. Talán ők is tudják, ezért hagyták abba. Ráadásul a köztévében egy ízléstelen reklámot vetítettek, amelyben egy magyar kislány Ukrajnában elveszíti édesapját, és ez a Fideszre való szavazásra ösztönöz, ez a narratíva így utólag is alapvető kérdés. Amennyiben az élet nem támasztja alá a Fidesz által keltett félelmeket, valószínűtlen, hogy fideszes politikusként bármilyen jövőbeli állítást erkölcsi alapra helyezhessünk. Annyi lesz a válasz, hogy: “tudjuk, ti állítottátok azt is, hogy viszik a magyarokat a frontra”.

Sorkatonaság - féljetek, fiatalok!

A fideszes félelemkampány azzal is vádolta a Magyar Pétert és pártját, hogy visszaállítják a sorkatonaságot. A Tisza hiába tagadta, ők csak ismételték minden hullámhosszon. Emlékezzünk csak Orbán Viktor nagygyűléseire. Ezek után vagy tényleg bevezetik a sorkatonaságot (véleményem szerint nem fogják), vagy ki kell mondani: ebben is hamisat állított a Fidesz és Orbán Viktor. A fideszes buborékon belül lévőknek ez a valóság is kijózanító lesz.

Migránskvóta és erőszak

Senki sem akar hazánkban olyan bevándorlókat befogadni, akik nem tartják tiszteletben a törvényeinket és kultúránkat, és nem akar fizetni sem a migránsokat befogadó államoknak szolidaritásból hozzájárulást, amiért ők minden óva intésünk ellenére befogadták az illegális bevándorlókat. Ez az álláspont jogos (és halkan jegyzem meg, ezidáig a Tisza kommunikált álláspontja is). A cseheknek, románoknak, szlovákoknak és nekünk is vitánk van az Unióval ezügyben. A helyzet viszont nem az, amit a buborékban mondanak. Szó sincs arról, hogy Antwerpenhez vagy Berlinhez hasonló tömegben bevándolrók lepnék el városainkat, ahogy nincsenek se Pozsonyban, se Prágában, de még Varsóban sem. A migráció célpontja nem Közép-Európa. Az egész vita nem arról szól, hogy lesz-e Budapestből Antwerpen, a migránsok 10-100 ezreinek megjelenésére nálunk éppúgy nincs semmi esély, mint Prágában vagy Bukaresten. “Migránsügyben” éppúgy el fog telni 1-2-3-több év, és kippukad majd az a bizonyos buborék.

Egyebek (ami nem Brüsszel-Ukrajna-háború)

Mi lesz a buborékkal, ha a Tisza nem emel adókat? Jelenleg úgy tűnik, hogy a legszegényebbek személyi jövedelemadóját csökkentik, míg a KATA-t visszaállítják. Azt a KATA-t, amelyet a Fidesz korábbi kampányában egy szóval sem említett, kivezetik. Szimbolikus lépés a Tisza részéről. Amennyiben ez a helyzet fennmarad, és nem történik adóemelés, vajon Orbán Viktor elnézést kér majd kijelentéseiért, amelyekben azt állította, hogy a Tisza adóemelési tervei megalapozottak, mivel ő látta, hogy “alá vannak írva”? Hogyan fogja sok százezer ember a buborékon belül megélni, hogy a várt adóemelés elmaradt? Természetesen, lehetséges, hogy tévedek, de mai tudásunk szerint adóemelés nem lesz...

Mi lesz a buborékkal, ha az ügynökakták nyilvánosságra hozása mégsem “családokat tesz tönkre”, hanem egy-két, esetleg több fideszes karriert? Mit fognak mondani, miért nem öntöttek tiszta vizet a pohárba?

Mi lesz a buborékkal, ha a Völner-Schadl ügyben, a jegybank pénzeinek eltűnése ügyében, a megannyi nevetséges közbeszerzés ügyében, a leggazdagabb gázszerelő meggazdagodásának ügyében, a színpadra ülő, közpénzből megvásárolt celebek ügyében, és számtalan apró gazdasági visszaélés ügyében nyilvános és egyértelmű lesz, hogy Orbán Viktor rendszere korrupt volt, és az államigazgatás rendszere felülről szervezetten segítette a visszaéléseket? Mi lesz, ha látszani fog, hogy a fejétől bűzlött a hal?

Hogyan tovább Nézőpont Intézet?

A buborékban élők a választást rendkívül nehezen élték meg, mivel hónapokon és éveken át arra kondicionálták őket, hogy a Fidesz győzni fog. A Nézőpont Intézet támogatta a kormányzati kommunikációt, folyamatosan mérve a Fidesz közvéleménybeli előnyét kutatásaival. Volt fideszes politikusként számos barátom van, akik a Fideszben tevékenykedtek, akár magas rangú pozíciókban is, sőt, kutatóintézeteknél is. Határozottan tudom, hogy a belső mérések már tavaly nyár óta igazolták a Tisza előnyét. Volt kampányszakértőként tudom, hogy fontos az esélyesség látszatának fenntartása, de olyan erkölcstelenség az én időmben nem fordulhatott elő, hogy mérési eredményeket torzítva adjunk közre. Lehetséges nem mérni, illetve nem reprezentatív kutatást végezni és azt közzétenni, de egy dolgot tilos: a reprezentatív mérések meghamisítása és azzal való visszaélés. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy társadalomnak szándékosan, következetesen hazudjunk, végül lejáratva a közvéleménykutató intézetet, és kognitív disszonanciát okozva millióknak csupán a szavazatok maximalizálása érdekében.

Egy kis személyes: az idősebb generációhoz tartozó rokonaim, barátaim "eredményváró miccsezést" (erdélyieknél szokásos grillezés) rendeztek, várva a Fidesz győzelmét. Ők az utolsó pillanatig bíztak a Nézőpontban és a Fideszben. Talán a mai napon azt hiszik, hogy igazuk van, a fideszes buboréknak köszönhetően. A kognitív disszonanciáért a Fidesz, a Nézőpont valamint Orbán Viktor személyesen is felelős.

Vajon miként fogja a Nézőpont a méréseket publikálni ezután? Hogyan képes a Fidesz bármilyen állásfoglalást tenni a közvéleményről, akár egy jelentős társadalmi kérdés kapcsán, ha véleményét csupán annyival elintézhetik, hogy: “tudjuk, biztos a Nézőpont mérte Önöknek”?

A jövő stratégiai tere

Ami igazán értelmetlené teszi a Fidesz újraszervezését, az a közeljövő politikai tere. A kétharmados kormánypárt az Európai Néppárt része. Annak a néppártnak, amelynek a Fidesz is tagja volt.

Én dolgoztam Brüsszelben az Európai Parlamentben asszisztensként, és mindig büszke voltam arra, hogy a pártom az Európai Néppárt tagja. 2022-ben véglegesen elhagytam a Fideszt, miután két év súlyos konfliktusait éltem át, körülbelül egy időben a Fidesz Néppártból való kilépésével. Elmondhatom, én mindig Néppártos voltam. Üzenem ezt azoknak, akik mostanság árulónak neveznek, én egész életemben mindig EU-párti, nemzeti érzelmű, demokráciában hívő ember voltam, és az is maradtam. (Ellentétben a Fidesszel)

A KDNP 2024-ig tagja volt az Európai Néppártnak, Európa vezető politikai erejének, amelynek véleményem szerint köszönhető Európa békéje, fejlődése és demokratikus működése. A Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége (RMDSZ) jelenleg is a Néppárt tagja. A Néppárt sokszínű, de biztosan nem háborúpárti-migránspárti-magyargyűlölő, hanem egy elfogadható, sőt, véleményem szerint egy realista, béke-, piac- és fejlődéspárti pártszövetség.

Ennek a Néppártnak a tagja a Tisza, amely elfoglalta a magyar politikai tér közepét, szavazói leginkább centristának, kisebb részt baloldalinak, körülbelül ugyanolyan részben pedig jobboldalinak vallják magukat. Majdnem ugyanolyan összetételben, mint 2010-ben a Fidesz szavazói. A Tiszától balra nincs parlamenti párt, jobbra pedig az euroszkeptikus Mi Hazánk és a “patrióta” Fidesz található. Nem nehéz belátni, hogy a Tiszától jobbra szűkebb a tér, és több a versenyző. Milyen térbe pozícionálja magát ezek után Orbán Viktor és a Fidesz?

Identitásválság a Fideszben

A választások kudarcát követően a Fidesz identitásválságba süllyedt, kiesett a centrális erőtérből, és néppártként sem definiálhatja már önmagát. Orbán Viktor kijelenti, hogy "mi képviseljük a nemzeti oldalt" máskor "jobboldalt", a kormánypárt pedig "liberális" máskor "baloldali". Ez a definíció nyilvánvalóan nem tükrözi a valóságot, mivel én magam is jobboldali és nemzeti érzelmű vagyok, de nem vagyok fideszes. Az utolsó alkalommal 2019-ben szavaztam a Fideszre, az Európai Parlamenti választáson. Számos nem fideszes szavazó létezik, aki nemzeti érzelmű és jobboldali, de nem a Fideszre voksol. A tisztelt olvasó megdöbbent volna, hány volt fidelitasos és hány magas pozícióban lévő fideszes barátom gyomra fordult fel az elmúlt években, és szavazott át a Tiszára… Így Orbán Viktor "kik vagyunk mi" kérdésre adott definíciója nem tükrözi a valóságot. Az ellenfélről alkotott definíció sem állja meg a helyét. Ez egy újabb indok arra, hogy a Fidesz átszervezését ebben a formában ne folytassák.

Nem meglepő, hogy a Fidesz nem képes pontosan meghatározni önmagát, mivel nem állíthatja, hogy "mi vagyunk a patrióták", hiszen ez csupán a magyar társadalom egy szűk csoportjának világképével egyezik, amely ráadásul szimpatizál a Mi Hazánkkal és euroszkeptikus. Kik jelenleg a Fidesz támogatói? Kicsoda a politikai térben Orbán Viktor most? Kiket képvisel? Miben különböznek a többi párttól? A buborék, amelyben a háborúpártiak és a békepártiak ellentéte elhitethető, egyre szűkül. A buborék, amely azt hiszi, hogy a Tisza baloldali, valószínűleg végleg a nullához közel áll. Két éve a központi utasítás az volt, hogy Magyar Pétert baloldalinak kell titulálni. Hogyan lehet úgy újraszervezni egy pártot, hogy ezzel a hazugsággal, az emögött álló wishful thinkinggel nem néznek szembe?

A választási kudarcot követően a korábban erőltetett háborúpárti és békepárti politikai spektrum nem csupán illuzórikus, hanem piacképtelen is, a Fidesz pedig identitásválságba jutott. Képtelen önmagát meghatározni, és véglegesen lehetetlen számára a valóság elismerése: a Tisza nemzeti, és ha megérzésem helyes, akkor egy technokrata-populista kormányzásra készül, amelyben a jelzők nem pejoratívak, sőt: a technokrata populizmus a 21. századi hatékony politizálás egyik megoldása (azonban ez sem a cikk tárgya).

Egy elveszített nemzedék

A jövő stratégiai terében az egyik lényeges kérdés, hogy ki képes elérni és képviselni a középkorú és fiatal választókat. A nyugdíjas korosztály éppúgy nem elegendő a kormányzás visszaszerzéséhez, mint 2010 után az MSZP-nek volt. A 21 Kutatóközpont exit-poll kutatása szerint a 40 év alattiak 8%-a, míg a 30 év alattiak 6%-a szavazott a Fideszre. Figyelembe véve, hogy a mérés más szempontból bizonyítottan rendkívül pontos volt, célszerű ezt a számot is komolyan venni. Megerősítem személyes tapasztalatomat: egyetemi oktatóként számos egyetemistával beszélgetek, szinte kivétel nélkül Tiszásokkal. A Fidesz tehát elveszítette a fiatalokat, valamint a középkorúak többségét, ésa 40 év alattiak döntő többségét.

Ez az a korosztály, amelyik fiatal- vagy gyerekkorában szurkolt a magyar csapatnak a 2016-os EB-n, Azahriah-t hallgat, nemzeti érzelmű, és szeretne itthon boldogulni, de úgy érzi, nem tud. Egy nemzedék, amelyik minden korábbi nemzedéknél fontosabbnak tartja az igazságot (erről majd írok később cikket, többek között erről a nemzedéki attitűdről tartok előadásokat a viselkedési közgazdaságtannal összefüggésben), és amelyik nem szuszakolható be egy buborékba, hiszen a legkülönbözőbb platformok fogyasztója. Rájuk nem hatott a Brüsszel-Ukrajna-háború félelemkampány, és most azt hallja Orbán Viktortól, hogy a Fidesz a jobboldal, meg a nemzeti oldal. Miközben ők is jobboldaliak, nemzetiek - és tiszások. Vagyis biztosan úgy érzik, Orbán Viktor nem mond nekik igazat most sem. Az identitásválság összekapcsolódik a fiatal nemzedék elvesztésével, és a Fidesz újraszerveződése a jelenlegi kommunikáció mentén csak megerősíti a fiatalokat abban, hogy jól döntöttek.

Elveszített értelmiség

Széles körben ismert tény, hogy a szavazó iskolázottságának csökkenésével nő a Fidesz támogatásának valószínűsége. Ez nem volt mindig így. Az alábbi két ábrán jól látszik, 2010-2026 között hogyan tolódott el a Fidesz támogatottsága az alcsony iskolázottságúak irányába. (Mindkét mérés Medián, ami pontosan mért az elmúlt három évtizedben, 2022-ben és 2026-ban is)

Azt nem tudom megmondani, miért van az, hogy a magasabb iskolai végzettséggel rendelkező egyének körében alacsonyabb a Fidesz támogatottsága. A környezetemben, különösen az idősebb generációban, számos diplomás támogatja a Fideszt, így az én környezetem nem reprezentálja a kívánatos mintát. Feltételezésem szerint a hamis világmagyarázatra alapozó, rendkívül leegyszerűsített és unalomig ismételt kommunikáció az értelmiség számára olyan, mint ördögnek a tömjénfüst.

Hogyan tovább Orbán Viktor és Fidesz?

Véleményem szerint, a jelenlegi körülmények között az újraszervezés értelmetlen, mivel a kormányzás visszaszerzésének esélye közel nulla:

• A Fidesz világmagyarázatával sokszor szembe jött a valóság, a buborékok kipukkadtak, és egyre kevesebb ember hiszi el, amit a Fidesz állít.

• Számos üzenetükről bizonyította az élet, hogy hamisak.

• A korrupciós ügyek számtalan esetben mutatják majd meg az Orbán-rendszer színfalak mögötti valóságát.

• A stratégiai térben kiszorultak a centrumból, az EU-val kapcsolatos álláspontjuk messze van a valóságtól és a magyar emberek értelmezésétől is.

• Elveszítették a fiatalokat és a középkorúak nagy részét - vélhetően végleg.

• Elveszítették az értelmiség nagy részét - vélhetően végleg.

• Nem látszik az új identitás - a hitelessége pedig megkérdőjelezhető lesz a múlt árnyai miatt, még ha megtalálják is az új értékalapot és hozzá az új hangot.

Meggyőződésem szerint ha a jövőben Orbán Viktor áll egy párt mögött, az képtelen lesz többséget szerezni. Ha egy pártot úgy hívnak, hogy “Fidesz”, az képtelen lesz valaha többséget szerezni.

A kérdés az, hogy valódi világmagyarázat, valós értékajánlat, identitás és küldetés nélkül mi értelme van egy párt szervezésének. Ha a Fideszben politizálók átszervezésen töprengenek, először ezt érdemes tisztázni.

Úgy vélem, Orbán Viktorra hasonló jövő vár, mint Gyurcsány Ferencre 2010 után. A Fideszre pedig ugyanaz a sors vár, mint anno az MSZP-re...

Mi maradt ki - kell még valamit mondanom, Ildikó?

Terjedelmi okokból nem foglalkoztam a Szabó Bence üggyel, a Szőlő utcával és a kegyelmi ügyel, az Euró bevezetésének kérdésével és a gazdaságpolitika tágabb értelemben vett kérdéseivel, az USA-val és a Trump körül fogyó levegővel, a Fidesz megújulásnak hívott személyi kontraszelekciós folyamatával, az uniós források és a jövőbeni konjunktúra kérdésével, és sok más bennem ragadt gondolattal sem. Minden cikknek véget kell érni egyszer, hát még az elsőnek. Folytatás következik…